Izzik a tavaszi délután, rózsaszín sötét ül az estre. A sár a cipődre szárad, míg leérsz a költőhöz a térre.
Április közepén mindenki József Attila-idézetekben fogalmazza meg magát, itt, a Dunánál nekünk ez jutott: „Anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az.”
Annyira természetesnek tűnik magyarnak lenni, hogy nem is kérdezünk rá: hogyan vagy magyar? Pedig itt, Óbudán olyan sokan vagyunk, akik magyarok ÉS svábok, magyarok ÉS zsidók, magyarok ÉS cigányok, magyarok ÉS szlávok vagyunk.
Erről az ÉS-ről szól a tavaszi Anziksz. Az óbudai svábok történetéről. Arról, hogy miért lett Budapesten belül Óbuda a magyar zsidóság kiindulópontja. Hogy mitől fontos emlékhely az óbudai téglagyár területe a cigányok és a magyarok számára is. Hogy élnek itt horvátok, bolgárok és örmények is.
Ezen kívül szót ejtünk az elveszett focipályákról és a repülő szamovárokról, a hamis vonatjegyekről és az igazi sárkányokról.
Megemlékezünk Benedek Miklósról, Sinkó Lászlóról, Melis Györgyről, három nagy óbudai művészről.
Az óbudai urbanista, Tosics Iván segítségével végiggondoljuk, hogyan költözik vissza az élet a városokba a járvány évei után. Ullmann Mónika elmeséli, miért és hogyan nem tud elmenni Óbudáról. A Budapest100 szervezői egy váratlan fordulattal idén a lakótelepi közösségek felé fordultak, azon már nem lepődtünk meg, hogy ezek után Óbudán hangsúlyos események lesznek.
Az irodalmi blokkban Berg Judit és Németh Gábor írása olvasható.
2023/Tél – Ünnep
Mindent kitalálunk, csak ne kelljen kimenni az ónos esőtől csúszós utcákra, a téli hidegbe. Hát persze, ünnepelünk: Mikulás, hanuka, karácsony, újév, ortodox régi újév (ez a kedvencem), magyar kultúra napja, farsang, kínai holdújév, Valentin-nap; hátha nem vesszük észre, ahogy a fagy kígyója sziszeg az arcunkba.
Ilyenkor lehet a legjobban olvasni a rezsi- és hőmérséklet-csökkentett radiátor mellett, és mi mást, mint az Óbudai Anziksz téli számát, ami nem másról, mint az Ünnepekről szól.
Szaturnália és Bacchanália az ókorban, apró- és nagyobbacska szentek ünnepei a középkorban, sváb és zsidó ünnepi szokások Óbudán, ezekről mind olvashatunk a legújabb számban, csakúgy mint interjút Götz Annával és (posztumusz) Sinkó Lászlóval. Bekukkantunk a Kiscelli Múzeum divatos és az Óbudai Múzeum írókiállításába, átsétálunk a Lajos utcán az utca monográfusával, Dékány Istvánnal, felcaplatunk a Radelkis brutális épületéhez, amikor megéheztünk, belekóstoltunk az erdőbe vagy a csúcsgasztronómia gyárépületbe rejtett remekeibe, közben dúdolgatjuk Óbuda új dalát. Ha pedig végleg belefáradtunk az olvasás közbeni és képzeletbeli testmozgásba, akkor a novellákban is elmélyedhetünk.
2023/Ősz – Budapest 150
Ősz van már, füstöt kerget szét a szél
A Vasárnapi Újság 1873 őszén, Budapest megalakulása kapcsán ezt a történetet osztotta meg a tisztelt olvasóközönséggel (eredeti helyesírással):
“Pest, Buda és Ó-Buda a mult héten egy-municipiummá egyesült és megválasztá 400 tagból álló képviselőtestületét, 200-at a virilisekből, 200-at pedig szabadon. A polgári jognak e magasztos gyakorlata helylyel közzel furcsán ütött ki nagyon. Tanú reá a többi közt Wink ur. Kicsoda az a Wink ur ? Hát az egy igen nevezetes ember, a ki a legnagyobb mértékben birja polgártársai bizalmát, mert kevés híja volt, hogy valamennyi pesti polgár között nem ő kapta a legtöbb szavazatot. S miféle bokros érdemeinek köszönheti azt a nagy bizalmat ? Sokat acquirált a városnak? A csatornázás, a kisajátitás, monumentális épületek olcsó emelése körül tett szolgálatokat, avagy uj kiváltságokat vívott ki a fővárosnak? — Oh nem, mind ezek a fölsorolt dolgok olyanok, hogy ha keltenek is méltánylatot és elismerést egy részt, de másrészt irigységet költenek, s az irigy ember nem szavaz arra, a kire irigy. Más, egészen más a Wink ur népszerűségének titka : az, hogy senki sem tud róla semmit, tehát roszat sem, senki sem ismeri, igy hát rosznak sem ismeri, — és ekkép tiszta lélekkel rá adhatta szavazatát mindenki. Mikor aztán megválasztották városi képviselőnek, akkor derült ki, hogy Wink urat nehéz is ismerni valakinek, miután Wink ur sehol sem létezik Buda-Pest-Óbuda hármas határában. Olyan eleven ember nincs, tévedésből írtak be a választók lisztájába ily nevet, más név helyett, s igy egy nem létező embert választottunk képviselővé. Kár, minő derék embernek hittük pedig.”
Wink úrról nem, de Budapest és benne Óbuda 150 éves történetének valós szereplőiről annál inkább olvashatnak az őszi Anzikszban: Esterházy Péter íróról, Dyga Zsombor filmrendezőről, Csörsz Rumen István zenészről, Lacó Tamás tanárról, Zelnik József etnográfusról, Szittya Emil kalandorról és Nagy Liliána keramikusról. Művészeti kitekintéseink ezúttal a zene és a képzőművészet mellett a színházat is vizsgálják: Óbuda régi teátrumát, a Kisfaludy Színházat mutatjuk be és a jelen törekvései közül a kerületben lakó és több szállal kötődő Orlai Tibor színházi producert interjúvoljuk meg. Címlapunk annak a Hortobágyi Endrének a festménye alapján készült, akit az utóbbi időben (újra) felfedez magának a szakma és reményeink szerint a közönség is, erről és ezért szól a gazdagon illusztrált cikk festészetéről. Képekben szintén bővelkedik interjúnk Féner Tamás fotóművésszel, akivel a Gázgyár bezárása idején készült sorozatáról beszélgettünk. Elképzeltük Óbuda borát és focicsapatát, álmodozzanak velünk!
